4. Forduló
Qasymodo 2007.05.03. 20:41
avagy a jég megtörik
Köszöntjük olvasóinkat! Ebben a fordulóban is ugyanaz volt a kérdés: Ki képes pontokat gyűjteni? Sok rossz sorozat megtört és szerencsét hozott sokaknak a 4es szám...lássuk hát!
Az "A" Csoport:
Minden mérkőzést lekötöttek! Míg a csoportot vezető Burton a sereghajtót fogadta, a két középcsapat is egymásnak gyűrközött. A végletek csatája nem a gyengébb idegzetűeknek volt való, rengeteg sérülés tizedelte a csapatokat számszerint 5(!). Végülis két sima találkozót láthatott a nagyérdemű...
1. FC Burton Hun VS Junior16
Sokak szerint büntetőt kellett volna ítélni Valter Korpics javára, amikor elesett, miközben megpróbálta elvinni a labdát a vendégek kapusa, Rudolf Kerekes mellett a találkozó 27. percében. A mérkőzés 35. percében az egyik Burton játékos, Vincent Bresler sárga lapos figyelmeztetésben részesült, szándékos szabálytalanság miatt. István Gregor (Junior16) hordágyon hagyta el a pályát, nem tudta befejezni a mérkőzést, ám a padról lelkesen pattant fel Sándor Fekete, aki örült a nem várt lehetőségnek. 37. perc: A hazaiak játékosa, Elek Vass 37 perc elteltével vezetéshez juttatta csapatát: egy jobb oldali támadás végén lőtt, és pontosan célzott, így 1 - 0 lett az eredmény. Tor Svartdahl egy rendkívül kemény és szabálytalan belemenés után a földön maradt. A sípcsontját fájlaló játékosnak ezzel véget is ért a mai mérkőzés. Helyére a meccs 38. percében Szervác Estélyi állt.
68. perc: Wisi Birch (Burton) kénytelen volt a pálya széléről figyelni a mérkőzés hátralevő részét, ugyanis kicsavarodott a bokája. Dániel Áder állt be helyette. 70. perc: Egy szöglet utáni kavarodásban Dániel Áder (Burton) eszmélt a leghamarabb, lecsapott a játékszerre, és a hálóba "pofozta" azt. 2 - 0 az eredmény. A mérkőzés 78. percében Miklós Bohár ütközött a büntetőterületen belül egy védővel. Az ártalmatlannak tűnő szituáció után a játékost hordágyon vitték le, és helyette Teodosie Naghi folytatta a játékot. A nézőtéren többen is úgy gondolták, hogy a bíró nem volt elég határozott, amikor egyedül Elek Vass (Burton) játékosnak adott sárgalapot a 85. percben. Tamás Kolozsvári, a szerencsétlen áldozat nem tudta folytatni a játékot, emiatt Siegfried Bräuninger igazi bemelegítés nélkül kényszerült átvenni feladatát. 87. perc: Peng Tze Yong szögletrúgása épp Elek Vass lábai előtt landol, aki rutinosan a kapuba vágta: 3 - 0!
gelichor FC VS Kacsa FC.
Wladimir Dikken (gelichor) sárga lapos figyelmeztetésben részesült a 12. percben.
47. perc: 1 - 0! Vezet a lelkesen játszó gelichor, miután Zsombor Steinmetz könnyedén csapta be a vendégek középső védőjét, és védhetetlenül a kapu jobb oldalába lőtt. A mérkőzés 65. percében az egyik Kacsa játékos, Fábián Jedlik sárga lapos figyelmeztetésben részesült, szándékos szabálytalanság miatt. 75. perc: Nem sokkal később egy középen vezetett formás támadás után Zsombor Steinmetz góllal fejezte be az akciót, és tette megnyugtatóvá az iramot fölényesen diktáló gelichor előnyét, 2 - 0. 76. perc: Megvan az újabb gelichor-gól! 3 - 0! Mattias Pon a jobb szélen egy gyönyörű egyéni akció végén állva hagyta az ellenfél védelmét, és a kapuba emelt. Zsombor Steinmetz (gelichor) akadályozta az ellenfelet egy szabadrúgás elvégzésében, így sárgalapos figyelmeztetésben részesült a 78. percben. István Zalán (gelichor) remekül kihasználta a védőhibát, így 4 - 0 az állás. Wladimir Dikken elkezdett ordibálni a bíróval, miután pár percen belül újra csapata (gelichor) ellen ítélt - szerinte igazságtalanul. A bíró nem tehetett mást, mint felmutatta a második sárga lapot, és leküldte a pályáról.
a "B" Csoport sajnos csupán papíron játszott. (erről később lesz pár szó...)
A "C" jelzésű csoport egyik mérkőzése elmaradt. A másik mérkőzés viszont kárpótolt minket, hiszen 5 gól is esett a találkozón.
Windows FC VS Tankkiller
A középső védők nagyot hibáztak a mérkőzés 7. percében, Lajos Nagy őrizetlenül maradt, és a helyzetet kihasználva gólt szerzett csapata, az általa oly nagyon szeretett Tankkiller számára. Az állás 0 - 1. 23. perc: Adrián Fábreges bár úgy tűnt, túlságosan távolról vette célba a kaput, gólt szerzett csapata (Tankkiller) számára. 0 - 2. A lankadatlanul küzdő Windows szépített 25 perc elteltével, amikor egy baloldali beadást követően Fabián Jacanamijoy emelte a hálóba a labdát: 1 - 2 az állás. Morten Carlblad (Windows) akadályozta az ellenfelet egy szabadrúgás elvégzésében, így sárgalapos figyelmeztetésben részesült a 31. percben.
A mérkőzés 64. percében zavar támadt a hazaiak kapuja előtt, melynek eredményeképp Adrián Arany őrizetlenül ugorhatott ki. A vendégek játékosa az akciót góllal fejezte be, így az állás 1 - 3. Jonathan Milin (Tankkiller) a sípszó után lőtte el a labdát, így sárgalapos figyelmeztetésben részesült. Adrián Fábreges egy kiugratás után egyedül vezethette kapura a labdát, a Tankkiller-szurkolók hangorkánja közepette. Az öröm akkor lett teljes, amikor a támadás góllal fejeződött be: 1 - 4 a meccs 81. percében. Ulrich Kron (Tankkiller) sárga lapos figyelmeztetésben részesült a 83. percben.
A "D" Csoport mérkőzései nagyjából azokat az eredményeket hozta, amikre számíthattunk...A két nagyesélyes nyert, Cheat 6ot rúgott a küszködő Kanál-nak, míg Nike-nak 2 gól is elegendő volt a 3 pont bezsebelésére...
Aston Kanál VS NO MORE CHEAT
14. perc, szabadrúgás. Elek Geosits elementáris erővel kilőtte a felső sarkot, a kapus csak szemmel verte a labdát. Vezetnek a hazaiak, az eredmény: 1 - 0. A vendégek nem adták fel, aminek meg is lett az eredménye: a mérkőzés 17. percében Emil Iordache átszlalomozott a középső védők között, és megszerezte csapata számára az egyenlítő gólt. Az állás ezzel 1 - 1. János Martinek (CHEAT) sárga lapos figyelmeztetést kapott 20 percnyi játék után, sportemberhez méltatlan viselkedés miatt. 21. perc: Valószínűleg egy ideig otthon maradhatnak majd a jóképű Czarek Grodowski (Aston) imádói, kedvencük ugyanis az elkövetkező heteket a futball helyett a gyógyulásnak szenteli majd. Csereként Patrik Dárday állt be. A mérkőzés 32. percében a saját tempójában futballozó CHEAT vezetést szerzett Tadeusz Budzanowski révén, aki cseleivel az őrületbe kergette a középső védőket: 1 - 2. A vendég szurkolók tomboltak, amikor Emil Iordache utat tört magának a jobb szélen, majd hirtelen a kapuba küldte a labdát a 35. percben. CHEAT előnye nőtt, már 1 - 3 az állás. 36. perc: Aston szabadrúgáshoz jutott, melyet Elek Geosits végezhetett el, de sajnos csak a kapufát találta el.
52 percnyi játék után a mesterük által űzött CHEAT játékosai egy sikeres kényszerítőt hajtottak végre, ezt követően Emil Iordache növelte csapata előnyét: 1 - 4. Emil Iordache feltette a pontot az i-re, harmadszor is betalált az ellenfél hálójába - mesterhármas! Patrik Dárday sokadik pontos beadását Krisztián Lukács váltotta gólra. A tetszetős akció végén lőtt Aston-góllal 2 - 4 az eredmény. 75. perc: Nico-Jan Grünau nagyszerű helyzetet harcolt ki magának a középpályán, melyből gól is született, ezzel CHEAT növelte előnyét: 2 - 5. 76 percnyi játék után a mesterük által űzött CHEAT játékosai egy sikeres kényszerítőt hajtottak végre, ezt követően Tadeusz Budzanowski növelte csapata előnyét: 2 - 6.
Nike Total 90 VS Botond FC
10. perc: A hazaiak játékosa, Marco Vega 10 perc elteltével vezetéshez juttatta csapatát: egy jobb oldali támadás végén lőtt, és pontosan célzott, így 1 - 0 lett az eredmény. Sándor Török sokadik pontos beadását Lukáą ®ivický váltotta gólra. A tetszetős akció végén lőtt Total-góllal 2 - 0 az eredmény. A mérkőzés 26. percében az egyik Botond játékos, Antal Buda sárga lapos figyelmeztetésben részesült, szándékos szabálytalanság miatt. Sławomir Grobosz (Total) szabálytalanság miatt sárga lapos figyelmeztetésben részesült.
Sybren Geelen (Total) akadályozta az ellenfelet egy szabadrúgás elvégzésében, így sárgalapos figyelmeztetésben részesült a 49. percben. Gyõzõ Csiki (Total) sárga lapos figyelmeztetésben részesült a 64. percben.
Az "E" jelzésű csoportban megtört a jég, marosv megszerezte első triumvirátus kupabeli győzelmét, gratulálunk neki! A másik oldalon akik az Arsenal győzelmére 20%-ot adtak, azok 20szor kaptak a fejükhöz, hiszen a Gárdonyi pályán a 20asok remekül alkalmazták a taktikájukat...marosv szinte játék nélkül nyert, főleg a 2. félidőben...
FC Gárdony VS Arsenal 20
A mérkőzés 41. percében a saját tempójában futballozó Arsenal vezetést szerzett György Schmidt révén, aki cseleivel az őrületbe kergette a középső védőket: 0 - 1. György Schmidt (Arsenal) durva szabálytalansága sárga lapot ért. Elmar Fieren maradt a földön egy kíméletlen belemenés után. A pályát sántikálva ugyan, de már saját lábain hagyta el, és rövid ápolás után újból játékra jelentkezett a bírónál.
Elek Nagy (Gárdony) a sípszó után lőtte el a labdát, így sárgalapos figyelmeztetésben részesült. Újabb vendég akció: beadás balról, érkező ember Márton Frei személyében, lövés és gól. Történt mindez a meccs 79. percében. Az állás ezzel 0 - 2.
marosv fc VS Győr-Szabadhegy
Mahine Poore (Győr-Szabadhegy) durva szabálytalansága sárga lapot ért. 29. perc történése: egy bal oldalon vezetett támadást követően Jarosław Hałubek (marosv) szerezte meg a vezetést, akinek éles szögből leadott, bődületes lövését már nem védhette a kapus. 1 - 0. 41. perc: Oliver Vrankar jutott játéklehetőséghez, amikor Tivadar Szolnoki (marosv) egy csúnya ütközés következtében a földre került.
63. percében Tamás Sebestyén (marosv) látványos műesését a játékvezető sárga lappal honorálta.
Végül elérkeztünk az "F" jelzésű csoportba...Sajnos az idei kupahagyományoknak megfelelően itt is volt egy elmaradt mérkőzés... A másikon a két nagy esélyesnek vélt csapat mérte össze erejét...Érdekesség hogy hárman vezetik a csoportot...
Snowkids! VS Újpest Partisans
6 perc telt el a meccsből, amikor gyönyörű összjáték alakult ki a bal oldalon, melyet követően a lelkesen futballozó Snowkids! játékosa, Michal Koucký szerzett gólt. Az állás így: 1 - 0. Alexander Rauch (Snowkids!) durva szabálytalansága sárga lapot ért.
Partisans kiegyenlített a 75. percben, amikor Elliott Hofbauer áttört az ellenfél középső védelmén, majd gólt szerzett: 1 - 1. Thord Risborg egy rendkívül kemény és szabálytalan belemenés után a földön maradt. A sípcsontját fájlaló játékosnak ezzel véget is ért a mai mérkőzés. Helyére a meccs 84. percében Félix de Araoz állt.
A mai fordulóban négy csapatot is ki kellett zárni inaktivitásuk miatt...sajnos már érett ez a lépés és már kénytelenek voltunk ezt tenni...mindenesettre nem szabad elfelejtkezni arról, hogy a két legjobb csoportharmadik is továbbjut a legjobb 16 közé! Ezenkívül meg kell említeni, hogy a 4. fordulóban csupán 4 le nem kötött mérkőzés volt! Hiába, a 4 már kísérti a csapatokat ebben a fordulóban...
Köszönöm a figyelmet, kellemes napot!
|